2014. május 2., péntek

Blogturné #4 - Wendy Higgins: Angyali szövetség

Miért: Imádtam az első részt.

Tartalom: A Maxim Kiadó jóvoltából április 24-én megjelenik Wendy Higgins: Angyali szövetség című könyve, a nagysikerű Sweet sorozat második kötete. Ennek örömére a Blogturné Klub tizenhárom bloggere egy blogturné keretein belül bemutatja Anna Whitt démoni kalandjának folytatását! 
2014. április 24-től minden nap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!

Anna, egy őrangyal és egy démon lánya, megfogadta, hogy soha nem követi apja példáját, nem rontja meg az embereket. Naivitás volt ez tőle. Ahogy sok minden más is. A suttogók rákényszerítik, hogy a túlélése érdekében megszegje fogadalmát, akkor is, ha ezzel engednie kell lénye sötét oldalának, és hírhedtté válni iskolatársai között. Élete sivárabbnak tűnik, mint valaha. Ráadásul ott van Kaidan Rowe is, a Bujaság hercegének fia, tölti be minden gondolatát. Mikor aztán váratlanul tudomást szerez egy réges-régi jövendölésről, a világot kezdi járni Kopano – a Harag hercegének fia – kíséretében, hogy megszervezze a démonokkal szembeni ellenállást. Hamarosan kiderül ugyanis, hogy az óriások felszabadítása nem mehet vérre menő küzdelem nélkül. A végső győzelemig Annának és Kaidannak félre kell tenniük érzéseiket, és leküzdeniük életük legnagyobb kísértését. Vajon megéri-e életüket kockáztatniuk a szerelemért? (Maxim)

Vélemény: Igazából nagyon érződik ezen a részen, hogy Higgins csak amolyan átvezető kötetnek szánja, és az igazán komoly, mindenre kiható eseményeket a harmadik részre tartogatja. A cselekmény ugyanis, bár néhol kimondottan lassú, valójában olyan gyorsan történik - legalábbis időben -, hogy az olvasó egyszer csak azon kapja magát, hogy körülbelül négy jelenet alatt átélt majdnem egy egész évet. Tény és való, hogy ez a technika már az első részben is jelen volt, de itt valahogy elképesztően erős ez a vonal, és talán a történet eseménytelensége miatt, sokkal feltűnőbbé válik. 
A történetben én megint az utazást találtam a legizgalmasabbnak,  egyrészt, mert azok a részek sokszor igen izgalmasra sikerültek, másrészt Higgins behozott néhány új szereplőt, akiket egészen megkedveltem. Ilyen volt például Flynn is, az egyik herceg fia, akivel az előző részben már találkoztunk ugyan, de csak most jutott jelentősebb szerephez. Tetszett a laza, nemtörődöm stílusa, ami mégis, egy érző lelket takar, amit többször is bebizonyít a regény folyamán. Zaniaban pedig az tetszett meg leginkább, hogy rajta nagyon is érződik, hogy a kulturális közeg, amelyben felnőtt, és a munkakör, amit az apja kedvéért el kellene végeznie, milyen éles ellentében áll egymással.  
Ugyanakkor azt kell mondjam, hogy a karakterek közül engem leginkább Kopano fogott meg ebben a részben. Noha, már az első részben is szimpatizáltam vele, egyrészt azért, mert hozott némi újdonságot az egzotikus származásával az egyébként tipikusan "egyszínű" YA-környezetbe, másrészt pedig azért, mert a jelleme is szerethetővé tette. Türelmes és megfontolt embernek ismerhettük meg, aki nem akarta azonnal lerohanni Anna-t. Nos, ez ebben a kötetben sem változott, vagy legalábbis nem nagyon. Szó se róla, Higgins előszeretettel teremtett olyan helyzeteket ebben a részben, amik miatt az ember már-már szurkolt Kopanonak, hogy sikerüljön meghódítania a szíve hölgyét, ám mint tudjuk, Anna Kaidan iránt táplált érzései túl erősek, még akkor is, ha a kísértés egy olyan ember képében érkezik, mint Kope. Szó se róla, azért el-elgyengülnek, de szerintem az a féltékenységi nagyjelenet, amit Kai lerendez miattuk, teljességgel felesleges... Főleg, hogy a regény egy igen jelentős részében ő nem is szerepel. Csak néha fel-felbukkan, hogy még véletlenül se feledkezzünk el a létezéséről.
A hercegek - természetesen - ugyanolyan kibírhatatlan parasztok - ennél már csak rosszabb jelzőket tudnék aggatni rájuk -, mint mindig, vannak olyan jeleneteik, hogy szívem szerint egytől-egyig a betonba döngöltem volna őket, annyira kiakadtam egy-két húzásukon. Olyanok, mint egy csapat önző gyerek, komolyan mondom. Higgins nagyon ért ahhoz, hogy megutáltassa az emberrel azt, akit meg akar. Kétlem, hogy ezután a rész után bárki is a hercegeknek drukkolna a későbbiek folyamán.   
Kaidan és Anna kapcsolata sokkal nagyobb jelentőséggel bír ebben a részben, igaz, most is az a helyzet, hogy relatíve kevés időt tölthetnek együtt, amit azonban igen, az nagyon intenzív, és sok esetben izgalmas is. Szeretem azt a macska-egér játékot, amit folytatnak, és remélem, ebből a befejező részben sem lesz hiány... Bár amilyen a történet vége... Na igen. A vége. 
Először nem is akartam elhinni, hogy ennyire hirtelen lezárást talált ki az írónő. Szabályosan olyan érzésem volt, mintha fejbe kólintottak volna. Azt hiszem éppen emiatt várom a folytatást. Kíváncsi vagyok, meg tud-e még lepni.   

Kedvenc karakter(ek): Anna, Kopano, Kaidan, Flynn
Gyűlölt karakter(ek): -
Pont: 10/10

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Béresi Csilla
Kiadta: Maxim Kiadó
Év: 2014
Oldalszám: 364
Sorozat: The Sweet Trilogy (#2)


Résztvevő blogok listája: 

04.21. - Dreamworld
04.22. - Szilvamag Olvas
04.23. - Nem harap a...
04.26. - Kristina blogja
04.28. - Angelika blogja
04.30. - Könyvszeretet
05.01. - Insane Life
05.02. - CBooks
05.03 -  Függővég

Nyereményjáték:

Hallottatok már az auráról?
Anna Whitt hatodik érzékkel született, színek kavalkádjaként látja mások érzéseit. Képes megállapítani pusztán a színek és azok árnyalatai alapján, milyen érzések kavarognak adott pillanatban az emberekben.
Ezt látva sötétzöldre váltott az aurátok? Netán ti magatok is szeretnétek kipróbálni, milyen lehet másokban olvasni? Nos, most megtehetitek.
Minden blogon találtok egy-egy mondókát, melynek segítségével kitalálhatjátok, melyik színhez milyen érzés tartozik.

1. Vízszintesen haladva töltsétek ki a keresztrejtvényt.
2. Minden nap elküldhetitek az aznapi megfejtést/érzést, így plusz esélyekkel gyarapodhattok.
3. Néhány betűhöz nem tartozik kérdés. Azokat nektek kell kitalálnotok, de ha szétnéztek a Blogturné Klub hivatalos blogján, könnyen megtalálhatjátok őket.
4. A vastaggal kiemelt rész egy olyan dolog megfejtését tartalmazza, melynek fontos szerepe lesz a történetben, s ennek a megfejtése éri a legtöbb pontot.

A nyeremény pedig nem más, mint a Maxim Kiadó által felajánlott 3 (!) Angyali szövetség könyv egyike. (Csak Magyarország területén érvényes a postázás!)

A mai segítség: 

Alocerrel nyomodban aurád fekete,
s lelked méreggel van tele.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése