2014. október 5., vasárnap

Második blogszülinap


Ezen a héten lett két éves a blog, ám, mivel sajnos ledöntött a lábamról egy elég csúnya megfázás, nem tudtam éppen aznap megírni ezt a posztot, bármennyire is szerettem volna. Nem hittem volna, de rengeteg minden megváltozott körülöttem az elmúlt egy évben. Na, nem a kinézetre gondolok - bár már ezzel kapcsolatban is vannak terveim -, hanem sokkal inkább arra, hogy úgy látom, még mindig elég sokan olvassátok a bejegyzéseimet, és, ha minden igaz, sok új olvasóm is lett, ezért pedig végtelenül hálás vagyok. :) Gyakorlatilag megháromszorozódott a megtekintések száma tavaly ilyenkorhoz képest, amin nagyon meglepődtem. Egyre több hozzászólást is kapok, amikre szintén nem nagyon számítottam. A legnagyobb megdöbbenés mégis akkor ért talán, amikor egy beszélgetésben szóba került, hogy ki mit szeret csinálni a szabadidejében, és amikor megemlítettem, hogy melyik blogot is írom, egy lány, akit akkor ismertem meg, megszólalt: "Nekem ez a blog van lementve könyvjelzőnek, ha nem tudom épp mit olvassak, ott szoktam körülnézni". Azt hiszem, ennél nagyobb elismerésre nincs is nagyobb szüksége az ember lányának, ha könyves blogot vezet. Bár, én ezen a ponton döbbentem rá arra, hogy bár elsősorban még mindig a magam szórakoztatására vezetem a CBooks-ot, akadhatnak olyanok, akiknek épp az én írásaim nyomán formálódik a könyves ízlése. Éppen ezért igyekszem felnőni ehhez a feladathoz.
A legnagyobb változást kétségtelenül az jelentette, hogy a blog bekerült a Blogturné Klub csapatába, aminek köszönhetően új embereket ismerhettem meg, akiknek hozzám hasonlóan szenvedélyük az olvasás, és szinte el sem tudják képzelni az életüket könyvek nélkül. Bármennyire is fárasztó néha, főleg, amikor úgy érzem, hogy most éppen túlvállalta magam, örülök neki, hogy a turnéknak hála tudom, még sokáig lesz miről írnom - jóllehet, enélkül is volt egy elképzelés a fejemben ezzel kapcsolatban -, és nem fogom megunni a blogolást, hiszen sokan vannak körülöttem, akik most már biztatnak, ráadásul ad egyfajta rendszert az életemnek. Sokkal jobban be tudom osztani az időmet, mint korábban, pontosan tudom, mikor épp hol kell tartanom a könyvekkel, de azt is, hogy mennyi időm marad a tanulásra. Rendszeretőbb is lettem tőle, bár tudom, hogy a környezetemen ez nem nagyon látszik... De majd ez is változni fog, reményeim szerint. :)

Annyi biztos, hogy a blog élete halad tovább, és reményeim szerint, ebben az évben még a következő regényekkel ismerkedhetek meg a CBooks-on:

Holly Black: A fehér macska
Alexandra Bracken: The Darkest Minds
Rachel Caine: Prince of Shadows
Melissa Landers: Alienated
Melissa Meyer: Cinder
Federico Moccia: A felhők felett 3 métterrel
A. Meredith Walters: Find you in the Dark

És még ki tudja mennyi minden várható. Még egyszer köszönöm, hogy továbbra is figyelemmel kíséritek a blog mindennapjait, és bízom benne, hogy ez az elkövetkezendő években is így marad. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése