2015. augusztus 31., hétfő

Évszakzárás # 1 - 2015 nyara

Forrás
Úgy döntöttem, összegzem, milyen nyaram is volt könyvek tekintetében az idén. Tavaly, már amennyire emlékszem, szintén rengeteget olvastam, legtöbbször az őszi megjelenéseket, de azért maradt időm arra is, hogy olyan köteteket vegyek a kezembe, amikhez éppen kedvem volt.

Sajnos, vagy sem, idén ez nem így alakult, mivel jelentkeztem néhány Könyvmolyképzős retroturnéra, jórészt olyan könyvekkel, amiket már olvastam ugyan, de nem írtam róluk - leginkább azért, mert akkoriban még nem létezett a blog -, így nem ártott némi memóriafrissítés. Éppen ezért tapasztalhattátok azt, hogy turnés bejegyzésekkel van tele a blog. Egyelőre nem tudom azt mondani, hogy az ősszel ez jelentősen megváltozna, ugyanis az utolsó félévemet töltöm majd az egyetemen, így a tanulás mellett kétlem, hogy más könyvekre is tudnék időt szakítani... Talán jövőre nagyobb szerencsém lesz. Most pedig lássuk, milyen jellegű könyveket olvastam ebben a három hónapban.

"Szabadidős" olvasmányok: 4 db
Blogturnés könyvek: 25 db

Young-Adult: 17 db
New-Adult: 4 db
Szórakoztató irodalom: 8 db

Tehát, közel harminc könyvet olvastam ebben az évszakban - legalábbis ennyiről sikerült véleményt is írnom -, jó részüket július-augusztusban, a vizsgaidőszakot követően. Nekem csak most tűnt fel, hogy idén mekkora túlsúlyba kerültek a YA-regények, így már kevésbé csodálkozom azon, hogy néha úgy éreztem, mintha ezek a történetek egyetlen, végtelen masszává folytak volna össze a fejemben. Ezen jövőre megpróbálok változtatni, mivel nem szeretném, ha megunnám ezt a korosztályt, hiszen szívesen olvasom őket, ezzel nincs probléma, de ez a "kilengés" most kicsit aggasztónak tűnik a számomra. Remélem, ha éves szinten összegzem majd az olvasmányaimat, nem tapasztalok ekkora eltérést. 
Viszonylag kevés - talán két-három - alkalommal nyúltam mellé a választásaim terén, aminek nagyon örülök. Ettől függetlenül, most, hogy ezt a bejegyzést gépelem, jövök rá, hogy sikerült igencsak elfáradnom mostanra, valamikor kénytelen leszek beiktatni némi szünetet, azt hiszem. Meglátjuk, sikerül-e. Azért akadt néhány nyári kedvencem is, amiket a teljesség igénye nélkül osztanék meg veletek: 

Tiffany Reisz: A szent
Kim Karr: Kötődés
Cathy Cassidy: Mályvacukor égbolt
Colleen Hoover: Ugly Love
Marni Bates: Rocksztárt kaptam karácsonyra
Simone Elkeles: A vonzás szabályai
Marie Lu: Legenda
Maggie Stiefvater: A hollófiúk
Patrick Ness: Válasz és Kérdés

Könyves szempontból szerintem egy elég jó és mozgalmas nyarat tudhatok a hátam mögött, bízom benne, hogy ez igaz lesz az őszre is. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése