2015. december 16., szerda

Blgoturné #123 - Rácz-Stefán Tibor: Túl szép

Miért: Megtetszett az ötlete.

Tartalom: A túlsúlyos Márk mindennél jobban vágyik rá, hogy végre igazán szeressék. Mégis, azt hiszi, hogy a súlya miatt nincs joga a szerelemre. Elkeseredésében finomságokba fojtja bánatát.
Vajon a csupaszív srácra rátalálhat a nagy Ő? Képes lesz elfogadni önmagát?
Olivér profi úszó, ám doppingbotrányba keveredik, eltiltják a versenyzéstől, és darabjaira hullik az élete. Azt sem tudja, mit hoz a holnap, a szerelemre gondolni sem mer.
Újjáépíthetjük a nulláról az életünket? Rátalálhatunk az igazira akkor is, ha nem keressük?
A két fiú közös munkahelyen kezd el dolgozni. Előbb megismerik egymást, aztán a titkaik is felszínre bukkannak. De kialakulhat köztük több, mint barátság? Vagy csak a külső számít?
Van egy pont, amikor az ész a szív útjába áll… (Könyvmolyképző)

Vélemény: A kezdet kezdetén nagyon féltem ettől a könyvtől, de sokakkal ellentétben, még véletlenül sem a témája miatt, mert higgyétek el, az zavart a legkevésbé - annál is inkább, mert éppen emiatt akartam elolvasni -. A gond inkább azzal van, hogy néhány éve komolyan csalódtam egy magyar szerzők által írt könyvben, és hát... Utána valahogy már nem volt kedvem magyar író által írt könyvet a kezembe venni, de szerencsémre, Tibi meghozta hozzá a kedvemet, még, ha némi gyomorgörccsel is kezdtem el olvasni először. Majd hamar rá kellett jönnöm, hogy semmi félnivalóm nincs a Túl széptől.  De, mielőtt ebbe mélyebben belemennénk: tudom, sokakat elriaszt az ötlet, hogy ebben a történetben fiú-fiú szex is van - mégis csak egy NA-regényről beszélünk, lassan mondhatjuk, hogy manapság ez már követelménnyé válik -, és meg tudom érteni. De hadd mondjak ezzel kapcsolatban valamit: ez semmit nem von le a könyv értékéből, mert, ha az embert nagyon zavarja a dolog, akkor csak át kell lapozni rajta, és kész. Ettől még a történet folyamatosan halad majd tovább, és ugyanolyan jó marad, nem kell ezen fennakadni, legalábbis szerintem. Amúgy meg, ha  sima romantikus regénynél unom a sok erotikus részt, én azt is át szoktam lapozni, és még nem fordult elő velem, hogy ebből komoly károm származott volna. :)
Őszinte leszek, nem hittem volna, hogy számomra ekkora pozitív csalódás lesz ez a regény. Ez pedig legnagyobb részt Márknak, a történet egyik főszereplőjének köszönhető. Még csak nem is Olivérnek, a kvázi szexistennek, akiért nem csak a meleg srácok, de szerintem még a lányok is zokszó nélkül sorba állnának, ha arról lenne szó, hanem a túlsúlyos, saját elgondolása szerint kissé csúnyácska fiúnak. Ez azért van, mert számomra az ő szemszögén át bemutatott történet volt a leginkább átélhető, Bárki, aki súlyproblémákkal küzd - betegség miatt, vagy a saját lustasága miatt, az most lényegtelen -, ugyanúgy gondolkodik, ahogyan Márk a regény elején. Sokaknak még csak meg sem fordul a fejükben ilyen esetekben, hogy egy náluk "szebb" embert akár csak egy kicsit is érdekelhetnének. De ehhez egyébként még csak nem is kell plusz kilókat felszedni, az is éppen elég, ha az embernek nemes egyszerűséggel nincs önbizalma. Ez pedig nagyon szépen átjön Márk karakterén keresztül. 
Olivérrel viszont a kezdet kezdetén én nem voltam kibékülve. Az ő karakterét eleinte nem tudtam megkedvelni, és nem azért, mert rossz lett volna, hanem mert szerintem az ő nézőpontja nem volt annyira átélhető - számomra -, mint Márké. Eleinte csak a tipikus jó pasi, aki tudja magáról, hogy bárkit megkaphat, akit akar, mégiscsak ő Telivér, a híres, élsportoló úszó. Nem volt annyira beképzelt, vagy ilyesmi, de egyszerűen nem tudtam őt hová tenni. Sokkal később tudtam csak vele igazán azonosulni, nagyjából onnantól kezdve, hogy felfigyel a másik fiúra. És az egy külön jó pont, hogy lényegében azért kezdi el észrevenni Márkot, mert amaz igyekszik őt levegőnek nézni, és ez elkezdi zavarni Olivért. Szerintem ez egy kifejezetten aranyos, és egészen jól működő ötlet volt. Ettől függetlenül, lehet, hogy nekem még ennél is jobban tetszett volna egy olyan megoldás, ha csak Márk szemszögben íródott volna a könyv, de ez persze csak az én ostobaságom, az egész könyv ettől függetlenül nagyon jó. 
Még egy jó pont: a helyszínek. Az egy dolog, hogy Budapesten játszódik a történet, de számomra nem pont ez tette emlékezetessé, hanem egy ehhez adódó kis plusz. Ugyanis kifejezetten komikus volt számomra olvasni a könyvnek azon részeit, amikor valamelyik fiú épp utazik A pontból B-be, mivel az időm legnagyobb részében én is a városnak azon területein mozgok napközben - vagy mozogtam régebben -, ahol ők is. Ez adott egy egészen különleges ízt a történetnek, hogy pontosan el tudtam képzelni, merre járnak-kelnek éppen. 
Szerintem semmi gond nincs a történettel - Dorinát, Márk lakótársát leszámítva, akit a történet egy pontján szívem szerint agyon vertem volna, mondván, attól majd észhez tér a hisztikirálynő -, Márk és Olivér kapcsolata nagyon aranyos, szép, nem elkapkodott tempóban bontakozik ki a szemünk előtt, és éppen ezért szerethető. Lehet, hogy a történet bizonyos szempontból picit túlidealizált, de ez kell bele, hiszen mindenki vágyik a maga szőke hercegére/hercegnőjére fehér lovon. :) És sosem tudhatjuk, hol fogunk belebotlani, ugyebár. 

Kedvenc karakter(ek): Márk
Gyűlölt karakter(ek): Ricsi
Pont: 10/10

Alapok:

Nyelv: magyar
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2015
Oldalszám: 392
Sorozat: -


Résztevő blogok listája: - A lista némi kavarodás miatt egyelőre nem pontos! -

12.06. - Deszy könyvajánlója
12.10. - Letehetetlen
12.13. - Zakkant olvas
12.16. - CBooks
12.20. - Kelly és Lupi olvas
12.22. - Dreamworld

Nyereményjáték:


A könyv egyik főszereplője versenyszerűen úszott, és nem is volt rossz benne. Mostani játékunkban minden állomáson híres és sikeres úszókról találtok fotókat - magyar és külföldi úszókról egyaránt -, a Ti feladatotok pedig nagyon egyszerű: írjátok be a Rafflecopter doboz megfelelő sorába, hogy hívják.
Megéri játszani, hiszen három szerencsés megnyerheti a Túl szép egy-egy példányát.
Medencére fel!


Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre szállít. A nyerteseket e-mailben is értesítjük, innentől számított 72 órán belül várjuk a jelentkezésüket, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése