Tartalom: ELSŐ KATASZTRÓFA: FÉRFIAK
Faith Duffy nehéz kamaszkor és nagy pofára esések árán tanulta meg, hogy a szerelemben nem szabad hinni, mégis egy nagyon gazdag és nagyon öreg férfi tökéletes társa lett. A férfi halála után azonban nem maradt neki más, csak a társtalanság és a magányos éjjelek. No meg egy nagy halom pénz és egy profi jégkorongcsapat. Pedig Faith nem is szereti a hokit!
MÁSODIK KATASZTRÓFA: SZENVEDÉLY
Ty Savage-ot a halálos vonzereje és még halálosabb jobb horga méltán teszi az amerikai és kanadai a hokirajongók kedvencévé. A játékos szeme előtt azonban csak egyetlen cél lebeg: megnyerni a Stanley-kupát. Nagyon nem vágyik rá, hogy egy buta liba keresztülhúzza a számításait.
HARMADIK KATASZTRÓFA: SZERELEM
Faith és Ty első látásra megutálják egymást, mégsem tudnak szabadulni a másiktól. Egy gyenge pillanatban engednek a kíváncsiságnak, és kiderül, hogy Ty több mint amennyit az izmos test és a profizmus látni enged, és Faith sem az a buta ex-playmate. Viszonyról azonban szó sem lehet, ha pedig még egymásba is szeretnének, az kész katasztrófa lenne! (Athenaeum)
Vélemény: Noha az előző rész sem volt rossz, ez sokkal jobban tetszett nekem. Abban a könyvben túlságosan erőltetettnek éreztem a humort, és, bár voltak benne egészen kreatív szálak, az egész csak egy kisvárosi lamúr lett. Ami persze nem rossz, de ha egy hokicsapatról szóló sorozatról van szó, akkor nem ez az első dolog, ami eszünkbe jut, nem igaz?
Számomra, éppen emiatt, az egyik legnagyobb pozitívum az, hogy ebben a regényben valóban főszerepet kap a hoki. Nem tudom, emlékeztek-e még a Valentin-nap és más őrültségekre, de ott összesen ha két szó esik erről a sportágról, akkor sokat mondok. Ennek persze az az oka, hogy Robert személyében egy lesérült, már visszavonult játékosról volt szó, míg most, Ty aktív a jégen, és ezzel kapcsolatos a legfontosabb célja is: megszerezni a Stanley-kupát. Bár bevallom, nekem a motivációja kicsit erőltetett, abban az értelemben, hogy persze tudom, vannak emberek, akik tényleg csak egyetlen egy cél elérésére áldozzák az életüket, de valahogy Ty-nál ez zavart. Ugyanis nem igazán tudunk meg róla sokkal többet a történet folyamán, még akkor sem, amikor elkezd közelebb kerülni Mrs. Duffyhoz, aki - és ezt alig hiszem el, hogy egy felnőtt romantikus regény kapcsán le tudom írni -, egy sokkal rétegeltebb karakter, mint a férfi főszereplőnk. Nem mintha sokat várnánk el egy ilyen regény férfi karakterétől, de azért na. Annál, amit Ty nyújt a legtöbbször, én többet szerettem volna látni.
Lehet, hogy első ránézésre egy üresfejű bombanő - és egyébként, kár vitatni, valóban nem a legműveltebb hősnő a világon -, azonban lelkileg sokkal több van benne. Faith folyamatosan vívódik, ugyanis van egy olyan múltja, ami miatt értelemszerűen elítéli a felsőbb tízezrek közé tartozó környezete. Kivétel ezalól talán az anyja, aki maga is hasonló körből származik, mint a lánya, de az a nő... Hát, őt jobb nem minősíteni. A szerepe szerintem teljesen felesleges, és kissé nevetséges volt. Értem én, hogy belőle akarta a legtöbb humor kihozni az írónő, ha már Faith szokatlanul komolyra sikeredett, de nekem ez valahogy nem működött. Valerie felbukkanásai inkább voltak végtelenül kínosak és zavarba ejtőek, mintsem viccesek.
De térünk vissza Faithez: nekem kifejezetten tetszett, ahogy megpróbált beilleszkedni a hokisok világába. Az meg főleg, hogy leginkább erről, és a saját küzdelmeiről szól a könyv. Persze, romantikus regény, így ez sem hiányozhat belőle, de Gibson annyira jól adagolta, hogy az valami hihetetlen. Ty és Faith még véletlenül sem azonnal szeretnek egymásba, hanem lassan alakul ki köztük a vonzalom, ami persze egy idő után szabályosan kirobban, de nem ez áll a történet középpontjában. Nem éreztem úgy olvasás közben, mintha egy végtelenített nyáltengert lapozgatnék, hanem egy kellemes kikapcsolódást nyújtó könyvet, amiben mellesleg elég sok - de nem túl sok - romantika kapott helyet. Éppen ezért elismerésem az írónőnek.
Számomra, éppen emiatt, az egyik legnagyobb pozitívum az, hogy ebben a regényben valóban főszerepet kap a hoki. Nem tudom, emlékeztek-e még a Valentin-nap és más őrültségekre, de ott összesen ha két szó esik erről a sportágról, akkor sokat mondok. Ennek persze az az oka, hogy Robert személyében egy lesérült, már visszavonult játékosról volt szó, míg most, Ty aktív a jégen, és ezzel kapcsolatos a legfontosabb célja is: megszerezni a Stanley-kupát. Bár bevallom, nekem a motivációja kicsit erőltetett, abban az értelemben, hogy persze tudom, vannak emberek, akik tényleg csak egyetlen egy cél elérésére áldozzák az életüket, de valahogy Ty-nál ez zavart. Ugyanis nem igazán tudunk meg róla sokkal többet a történet folyamán, még akkor sem, amikor elkezd közelebb kerülni Mrs. Duffyhoz, aki - és ezt alig hiszem el, hogy egy felnőtt romantikus regény kapcsán le tudom írni -, egy sokkal rétegeltebb karakter, mint a férfi főszereplőnk. Nem mintha sokat várnánk el egy ilyen regény férfi karakterétől, de azért na. Annál, amit Ty nyújt a legtöbbször, én többet szerettem volna látni.
Lehet, hogy első ránézésre egy üresfejű bombanő - és egyébként, kár vitatni, valóban nem a legműveltebb hősnő a világon -, azonban lelkileg sokkal több van benne. Faith folyamatosan vívódik, ugyanis van egy olyan múltja, ami miatt értelemszerűen elítéli a felsőbb tízezrek közé tartozó környezete. Kivétel ezalól talán az anyja, aki maga is hasonló körből származik, mint a lánya, de az a nő... Hát, őt jobb nem minősíteni. A szerepe szerintem teljesen felesleges, és kissé nevetséges volt. Értem én, hogy belőle akarta a legtöbb humor kihozni az írónő, ha már Faith szokatlanul komolyra sikeredett, de nekem ez valahogy nem működött. Valerie felbukkanásai inkább voltak végtelenül kínosak és zavarba ejtőek, mintsem viccesek.
De térünk vissza Faithez: nekem kifejezetten tetszett, ahogy megpróbált beilleszkedni a hokisok világába. Az meg főleg, hogy leginkább erről, és a saját küzdelmeiről szól a könyv. Persze, romantikus regény, így ez sem hiányozhat belőle, de Gibson annyira jól adagolta, hogy az valami hihetetlen. Ty és Faith még véletlenül sem azonnal szeretnek egymásba, hanem lassan alakul ki köztük a vonzalom, ami persze egy idő után szabályosan kirobban, de nem ez áll a történet középpontjában. Nem éreztem úgy olvasás közben, mintha egy végtelenített nyáltengert lapozgatnék, hanem egy kellemes kikapcsolódást nyújtó könyvet, amiben mellesleg elég sok - de nem túl sok - romantika kapott helyet. Éppen ezért elismerésem az írónőnek.
A másik nagy pluszpont pedig a mellékszereplők. Nem nagyon emlékszem olyan regényre az utóbbi időből, aminél ennyire szerettem volna azokat a karaktereket, akik csak immel-ámmal bukkannak fel a lapokon. Itt viszont többet is fel tudnék sorolni, de most legyen elég Sam, az egyik játékos, és Jules, aki voltaképpen a csapat imidzsét próbálja meg kialakítani, vagy jobban mondva, inkább átformálni. Kettejük karakterében láttam némi potenciált, sőt, még humort is. Főleg Sam-ben, aki később egyébként saját kötetet is kap majd (már alig várom).
Jópofa, kiszámítható, de szórakoztató cselekménnyel, kevés, de jó romantikával és persze fülledt erotikával operáló regény, a műfaj szerelmeseinek abszolút ajánlható darab. Nekem nagyon megnyerte a tetszésemet, pedig az előző rész után nem sokat vártam tőle.
Jópofa, kiszámítható, de szórakoztató cselekménnyel, kevés, de jó romantikával és persze fülledt erotikával operáló regény, a műfaj szerelmeseinek abszolút ajánlható darab. Nekem nagyon megnyerte a tetszésemet, pedig az előző rész után nem sokat vártam tőle.
Kedvenc karakter(ek): Ty, Faith, Jules, Sam
Gyűlölt karakter(ek): Valerie
Pont: 10/9
Alapok:
Nyelv: magyar
Fordította: Bottka Sándor Mátyás
Kiadta: Athenaeum Kiadó
Év: 2016
Oldalszám: 280
Sorozat. Chinooks Hokey Team (#4)
Résztvevő blogok listája:
Nyereményjáték: Vajon milyen jól ismeritek Rachel Gibson Hokisok sorozatát? Mostani játékunkból kiderül, ugyanis a turné mindhárom állomásán találtok majd egy-egy idézetet, s nektek ez alapján kell megmondnotok, hogy a sorozat hányadik kötetére gondoltunk.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
A mai idézet: „Mert néha megesik az életben, hogy Ken nem Barbie-val jön össze.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése