2016. december 3., szombat

Blogturné #214 - Lisa Renee Jones: Ha én lennék te

Miért: Megtetszett a fülszövege.

Tartalom: Amikor Sara McMillan beleolvas egy raktárban talált naplóba, teljesen megdöbbenti, ugyanakkor magával is ragadja a szerzője szexuális élete. Képtelen elszakadni az írástól, és a bejegyzéseket olvasva ő is átéli Rebeccának, a napló írójának sötét erotikával átszőtt életét – majd jön a talányos utolsó bejegyzés

Sara biztos benne, hogy valami borzalmas történt Rebeccával, ezért úgy dönt, utánajár a dolognak, csakhogy közben egyre inkább belebonyolódik a nő életébe. Hamarosan azon kapja magát, hogy ugyanabban a galériában dolgozik és ugyanazokkal az emberekkel barátkozik, mint Rebecca. Vonzódik két veszélyesen jóképű férfihoz – a galéria tulajdonosához és egy híres művészhez –, és rádöbben, hogy pontosan azon az úton halad, ami Rebecca eltűnéséhez vezetett. Mindemellett beindul saját erotikus fantáziája, melyet egy bizonyos magabiztos, jóképű, mindent kézben tartani kívánó férfi tud csupán kielégíteni. Nem sok idő kell, és úgy tűnik, az egyre többet követelő vágyon kívül már semmi sem számít… (Könyvmolyképző)

Vélemény: Azt hiszem az egyik legkellemesebb meglepetésem volt azok közül a könyvek közül, amiket előre olvastam a nyáron, s egészen mostanáig várhattam, hogy megoszthassam veletek az élményt. 
Jones úgy tartja fent az érdeklődést és az izgalmat, egy eredetileg erotikus irodalomként számon tartott könyvben, hogy nagyon későn jelenik meg benne a tényleges erotika, addig legfeljebb utal rá, de olyan szépen teszi, hogy számomra élményszámba ment az olvasása, annak ellenére, hogy ennek a könyvnek sincs világmegváltó története, vagy ilyesmi... Egyszerűen csak érdekes az egész, úgy, ahogy van. A megszokott sallangokat képes változatosan tálalni, úgy, hogy ne tűnjenek ezerszer lerágott csontnak. 
Rebecca naplóiból sem ezek a részek dominálnak, hanem inkább azok, amik a nő vívódását taglalja, ahogy az események közepette megkérdőjelezi magában, hogy vajon tényleg erre van-e szüksége. Engem lepett meg a legjobban, hogy ez milyen jól működött benne. Ugyanakkor, a történet második felében nagyon a háttérbe szorul Rebecca szála, amit én nagyon sajnálok személy szerint, mert alapvetően ez lenne a cselekmény mozgatórugója. Ali várom, hogy kiderüljön, pontosan mi is történt vele.
Viszont, persze Sara a főszereplőnk, nem a fent említett nő, így persze a legtöbbet vele foglalkozunk, és azzal, ahogy elkezd belekeveredni ebbe a furcsa, elszállt művészvilágba. Bár engem is érdekel a művészettörténet, az biztos, hogy egy ilyen közegben nem érezném jól magam, egyszerre közönséges és rendkívül sznob az egész. 
Chris karaktere nekem nagyon furcsa, egy ideig szerethető, majd teljesen kifordul magából, és idegesítővé, irritálóvá válik. Mondhatjuk, hogy ez azért van, mert mégis csak egy művész, aki a saját művészetének él, és emiatt egészen egyszerűen túlérzékeny. mindent sokkal intenzívebben él meg, mint egy "egyszerű, földi halandó", de szerintem ő egy idő után inkább kissé beteges lesz. 
Jones nagyon jól játszik a hangulatokkal, hol imádtam, hol rühelltem Markot is, ez a fajta kettősség pedig különleges feszültséggel ruházta fel a könyvet.
Mondjuk az is igaz, hogy a férfi karaktere alapból furcsa: ő az, aki valóban szimplán üzleti szempontból közelíti meg a galéria életét, ugyanakkor mégis érezhetően érdeklődik Sara iránt is, bár, hogy miért, vagy pontosan milyen értelemben, az egyelőre számomra még rejtély, hiszen a lány egyelőre Chris-szel interraktál inkább, lehet, hogy Mark a folytatásban válik majd sokkal, de sokkal hangsúlyosabbá.
A könyv második részében elszabadulnak az erotikus részek, talán egy kicsit sok is lesz, szerintem egy picit jobban el lehetett volna osztani a történetben mint így, tömbösítve az olvasók elé tárni. Ettől még nem rossz, nekem a cselekmény összességében tetszett, és tényleg meghozta a kedvemet ahhoz, hogy kíváncsi legyek a folytatásra. 

Kedvenc karakter(ek): Chris, Rebecca
Gyűlölt karakter(ek): Mark
Pont: 10/x

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Szabó Krisztina
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2016
Oldalszám:352
Sorozat: Inside Out (#1)



Résztvevő blogok listája:

12.01 - Insane Life
12.03 - CBooks

Nyereményjáték:

Ezúttal játékunkban egy sötét raktárba invitálunk titeket - pont oda, ahová főszereplőnk is keveredik. Személyes holmik tömkelege - mind kapcsolódik valahogyan a regényhez. Három tárgy jött velünk szembe, amelyeknél legalább a körvonalat sikerült kivennünk - de vajon mik lehetnek a tárgyak? Az lesz a feladat, hogy megpróbáljátok kitalálni. Minden helyes találat egy újabb esély a nyereményekre!
Szeretnénk még egyszer felhívni mindenki figyelmét, hogy a tárgyakat nem random választottuk - mind ott lehetne abban a bizonyos raktárban, ahová hősnőnk betéved, és amelynek köszönhetően kezdetét veszi a regény cselekménye.

A nyeremények ezúttal rendhagyóak, ugyanis egy kis ajándékcsomaggal támogatott minket maga az írónő is! Tőle kapott tollakkal és apróságokkal egészítettük ki a Könyvmolyképzőtől kapott nyereménykönyvet, sőt! A tiétek lehet egy dedikált példány is az angol nyelvű változatból. Íme:



A játékban azok vesznek részt, akik teljesítették az összes feladatot!


Figyelem! A sorsolásban azok vesznek részt, akik minden kérdésre helyesen válaszoltak, valamint felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése