2017. június 22., csütörtök

Blogturné #249 - Leila Sales: Éld az életed

Miért: A kritikámból kiderül. :) 

Tartalom: Azt hiszitek, hogy olyan könnyű megváltozni.

Azt hiszitek, hogy könnyű,
pedig nem az. Elise Dembowski nem riad vissza a kemény munkától. Sőt, kimondottan élvezi. Kivéve talán azt, amikor az addigi legfontosabb feladatra vállalkozik: népszerű lánnyá akar válni. Csakhogy rettenetesen mellélő, és minden a darabjaira hullik körülötte.
Elise helyzete még rosszabb, mint azelőtt – ha ez egyáltalán lehetséges. Egészen addig, amíg be nem téved egy underground szórakozóhelyre, és ezzel kinyílik előtte egy ajtó egy világba, amelyről azt sem tudta, hogy létezik. Egy olyan világba, ahol úgy tűnik, egy népszerűtlen középiskolásból egyik napról a másikra felkapott DJ válhat. Elise végre megkapja, amire mindig is vágyott: elfogadást, barátságot és talán a szerelmet is. Ám a valóság ismét fenyegetően közbelép.
Leila Sales üdítően eredeti és vicces stílusban mesél az egyéniségről, kapcsolatokról és a zene erejéről, amely közelebb hozza egymáshoz az embereket. (Menő Könyvek)



Vélemény: Évekkel ezelőtt már olvastam ezt a könyvet, ugyanis annak idején ezt kértem édesanyám legjobb barátnőjétől, aki hazalátogatott Skóciából. Akkor szentül hittem, hogy nem fog megjelenni itthon, ezért is esett a választásom éppen erre. Nagyon örülök neki, hogy tévedtem, annál is inkább, mert most pótolhatom azon elmaradásomat, hogy akkor nem volt időm beszámolni róla.  
A hangulata fogott meg először. Volt benne valami furcsán melankólikus, ahogy a főszereplőnk, Elise az iskola első napjára készül, arról ábrándozva, hogy ha teljesen megváltozva toppan be, akkor egyből a népszerű srácok között találja majd magát, akiket a külsőségek érdekelnek a legjobban. Ismerős? Szinte minden fiatal átmegy ezen életében legalább egyszer, amikor úgy érzi, az efféle, már-már drasztikusnak tetsző átváltozással képes lesz minden problémáját megoldani. Elise is így gondolkodik, és gyakorlatilag tudományosan rákészül a feladatra, mindent ezerszer átgondol, majd szerencsétlen lány terve egy pillanat alatt kártyavár módjára omlik össze. ami egy nagyon komoly fordulathoz vezet. Ekkor nagyon megsajnáltam szegénykét, mert úgy éreztem, innen már nem nagyon visszaút szegénykének. 
Ezután találkozik azzal a zenei világgal, amit addig nem ismert, és ami szinte azonnal képes őt elvarázsolni, rabul ejteni. Itt változik meg a könyv hangulata, és a korábbi borongós hangvételből szépen lassan boldogra, kiegyensúlyozottá válik. Elise egy rendkívül komoly leckét tanul meg az életről - és saját magáról is persze -, nevezetesen azt, hogy lehet, sőt, kell is változnia az embernek, de nem szabad hagyni, hogy ez a változás ne a saját akaratunkból, önmagunk miatt történjen. Nem érdemes engedni a külső nyomásnak, mert az legfeljebb pár pillanatig tehet boldoggá minket, aztán egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy teljesen egyedül maradtunk. Nem szabad felszínesnek lenni, mert azzal csak ártunk magunknak. 
Többet nem is szeretnék elárulni a könyvről, mert ezt meg kell tapasztalni. Sales remekül bánik a szavakkal, a fordítás is nagyon jó, színvonalas, talán nem adja át annyira a hangulatot, inkább csak megfesti azt, de én ezt éreztem hibának. Végre egy olyan YA-könyvet kaptunk, ami romantika központú, szinte nincs is benne, éppen ezért, én ki is hagynám. Számomra ez egy igazi Best of lett, amire már régen volt példa. 


Kedvenc karakter(ek): Elise
Gyűlölt karakter(ek): a mostohaapa
Pont: 10/20

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Rácz Kata
Kiadta: Menő Könyvek Kiadó
Év: 2017
Oldalszám: 264
Sorozat: -



Résztvevő blogok listája:

06.14. - Könyvvilág
06.16. - Dreamworld
06.22. - CBooks

06.24. - Sorok Között

Nyereményjáték:

A könyv hősnője, Elise mindig is imádta a zenét, így nem is meglepő, hogy DJ-nek állt. A mostani játékunkból kiderül, hogy ti mennyire ismeritek a dalokat.
A játék során megmutatunk pár olyan dalt, amit az írónő is ajánl, nektek pedig a feladatotok, hogy beírjátok a Rafflecopter dobozba a dalszöveg alapján, hogy mely dalokról van szó.

Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésre válaszolni az általunk megküldött értesítő e-mailre. Sok szerencsét!

"High on diesel and gasoline, psycho for drum machine

shaking their bits to the hits,
Drag acts, drug acts, suicides, in your dad's suits you hide
staining his name again,
Cracked up, stacked up, 22, psycho for sex and glue
lost it to Bostik, yeah,
Shaved heads, rave heads, on the pill, got too much time to kill
get into bands and gangs"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése